disszeminált gonokokkusz fertőzés: 49 beteg prospektív analízise, valamint a patofiziológia és az immunmechanizmusok áttekintése

negyvenkilenc, disszeminált gonokokkusz fertőzésben (DGI) szenvedő, bostoni városi és egyetemi kórházakban egy 7 éves időszak alatt kórházba került beteget vizsgáltak. A DGI klinikai megnyilvánulásaival, valamint a Neisseria gonorrhoeae szempontjából pozitív nyaki, húgycső -, végbél -, garat -, szinoviális vagy vérkultúrákkal rendelkező betegeket két csoportra osztották a gennyes ízületi gyulladás jelenléte vagy hiánya alapján. 19 esetben fordult elő gennyes arthritis (II.csoport) és 30 esetben csak tenosynovitis, bőrelváltozások vagy mindkettő (I. csoport). A vérkultúrák csak az I. csoportba tartozó betegeknél voltak pozitívak (43%), a szinoviális folyadékkultúrák pedig csak a II.csoportba tartozó betegeknél (47%). A Polyarthralgia volt a leggyakoribb kezdeti tünet mindkét betegcsoportban. Huszonhat I. csoportba tartozó betegnél volt tenosynovitis (87%), míg csak 4 II.csoportba tartozó betegnél (21%) volt tenosynovitis (p kevesebb, mint 0,001). A térd volt a leggyakrabban érintett gennyes ízület. Huszonhét I. csoportba tartozó betegnél (90%) volt bőrelváltozás, szemben a 8 II.csoportba tartozó beteggel (42%) (p kevesebb, mint 0, 001). Ezen elváltozások némelyike a kezelés során progrediált; néhány beteg nem volt tudatában elváltozásainak. Az urogenitális tünetek mindkét betegcsoportban szokatlanok voltak. Tizenegy nő (33%) menstruált vagy terhes volt a DGI kialakulásakor. Tizenhárom beteg kórtörténete utal a korábbi gonokokkusz fertőzésekre; az egyiknek visszatérő DGI-je volt. Ennek a betegnek és egy másiknak KOMPLEMENT rendellenességei voltak. Nem volt endocarditis vagy meningitis. Négy betegnél megmagyarázhatatlan májfunkciós rendellenességek voltak. Minden beteg eseménytelenül gyógyult. A disszeminált helyekről izolált törzsek túlnyomórészt átlátszó fenotípusúak voltak (90%). Sok törzs (58%) arginint, hipoxantint és uracilt igényelt a növekedéshez. Ők is érzékenyebbek voltak a penicillinre, mint a jelentett törzsek, amelyek kismedencei gyulladásos betegséget okoznak. A legtöbb törzs egyetlen külső membránfehérje koagglutinációs szerocsoport, WI (85%) volt. Ezek a jellemzők nem változtak az I. és a II. csoport izolátumai között. A törzsek két csoportja azonban különbözött a komplement-függő baktericid reaktivitásukban a normál emberi szérumokkal szemben. Tizennyolc 24 I. csoport törzsek (75%) szemben 9 19 II .csoport törzsek (47%) ellenállt megöli az összes normál humán Szérumok vizsgált (p kevesebb, mint.05). Hasonlóképpen, a II. csoportba tartozó betegek lábadozó szérumai gyakrabban tudták megölni fertőző törzseiket, mint az I. csoportba tartozó betegek szérumai (70% vs 17%) (p kevesebb, mint 0.01). Így a DGI-ben szenvedő betegeknél a betegség klinikai expressziójának eltérései részben a fertőző törzsek bizonyos fenotípusos és immunológiai jellemzőinek különbségeivel magyarázhatók.