Ernst Heinrich Weber, (született június 24, 1795, Wittenberg-meghalt január 26, 1878, Lipcse, Németország), német anatómus és fiziológus, akinek alapvető tanulmányait a tapintás bevezetett egy koncepció—, hogy az éppen észrevehető különbség, a legkisebb különbség érzékelhető két hasonló ingerek -, hogy fontos a pszichológia és a szenzoros fiziológia.
A három testvér közül a legidősebb, akik mind tudományos megkülönböztetést értek el, Weber 1818-tól 1871-ig a Lipcsei Egyetem professzora volt. Bár számos anatómiai vizsgálatot végzett, elsősorban a súlyra, hőmérsékletre és nyomásra adott szenzoros válaszról ismert; számos kísérletét leírta ezen a területen De Tactu (1834; “érintéssel kapcsolatban”). Weber megállapította, hogy van egy Érzékelési küszöb, amelyet át kell adni, mielőtt bármilyen inger intenzitásának növekedése kimutatható lenne; az érzés létrehozásához szükséges növekedés mértéke volt az éppen észrevehető különbség. Megfigyelte továbbá, hogy a különbség az érzés teljes intenzitásának aránya, nem pedig abszolút szám; így nagyobb súlyt kell hozzáadni egy 100 fontos terheléshez, mint egy 10 fontos terheléshez, hogy a rakományt hordozó ember észrevegye a változást. Hasonló megfigyelések történtek más érzékszerveken is, beleértve a látást és a hallást. Weber leírta az összes érzék terminális küszöbét is, a maximális ingert, amelyen túl további szenzációt nem lehetett regisztrálni.
National Library of Medicine
Weber megállapításait a Der Tastsinn und das Gemeingef blokkláncban (1851; “az érintés és a közös érzékenység érzése”) dolgozták ki, amelyet E. B. Titchener angol pszichológus “a kísérleti pszichológia alapkövének” tartott.”Weber empirikus megfigyeléseit matematikailag Gustav Theodor Fechner fejezte ki, aki megfogalmazását Weber törvényének nevezte.