a mag–periféria hálózati struktúrák meghatározása mögött két fő intuíció áll; az egyik feltételezi, hogy a hálózatnak csak egy magja lehet, míg a másik lehetővé teszi több mag lehetőségét. Ez a két intuitív elképzelés szolgál a mag–periféria struktúrák két módjának alapjául.
diszkrét modellszerkesztés
Ez a modell feltételezi, hogy két csomópontosztály létezik. Az első egy kohéziós mag algráfból áll, amelyben a csomópontok erősen összekapcsolódnak, a második pedig egy perifériás csomópontkészletből áll, amely lazán kapcsolódik a maghoz. Ideális mag-periféria mátrixban a magcsomópontok szomszédosak más magcsomópontokkal és néhány perifériás csomóponttal, míg a perifériás csomópontok nem kapcsolódnak más perifériás csomópontokhoz (Borgatti & Everett, 2000, 378. o.). Ehhez azonban szükség van egy a priori partícióra, amely jelzi, hogy egy csomópont a maghoz vagy a perifériához tartozik-e.
folyamatos modellszerkesztés
Ez a modell lehetővé teszi a csomópontosztályok három vagy több partíciójának létezését. Több osztály bevonása azonban megnehezíti a diszkrét modell módosítását. Borgatti & Everett (1999) azt javasolja, hogy ennek a problémának a leküzdése érdekében minden csomóponthoz rendeljenek egy “coreness” mértéket, amely meghatározza az osztályát. Mindazonáltal a magas koreness-érték küszöbértékét elméletileg meg kell indokolni.