Vita
a CCCA olyan állapot, amelyre kevés hatékony kezelési lehetőség létezik. A jelenlegi standard terápiák célja a gyulladás csökkentése; azonban, ellentétben az elsődleges cicatricialis alopecia más formáival, mint például a lichen planopilaris és a discoid lupus, amelyeket nyilvánvaló gyulladás jellemez, a fibrózis a domináns válasz a CCCA-ban. Ez emlékeztet az FPD-kre, mint például a méh mióma, a szisztémás szklerózis és a keloidok. Korábban közzétettünk olyan eredményeket, amelyek 5-szeres növekedést mutattak a méh mióma előfordulásában a CCCA-ban szenvedő nőknél az életkorhoz, a fajhoz és a nemhez illeszkedő kontroll egyénekhez képest.4 ezenkívül a kutatások kimutatták a fibroproliferatív gének preferenciális expresszióját CCCA-ban szenvedő betegeknél. Egy microarray vizsgálatban a PRKAA2-t, az AMPK-t kódoló gént a CCCA fejbőr mintáiban egyharmaddal alul expresszálták.5 az AMPK csökkent aktivitása szerepet játszik a májfibrózis és az idiopátiás tüdőfibrózis patogenezisében.3,6
a Metformin hatását elsősorban az AMPK aktiváció révén fejti ki, és számos downstream hormonális hatása van, amelyek közé tartozik az inzulinérzékenység javulása a glükózfelvétel fokozása, valamint a keringő lipidek és androgének csökkentése révén.7,8 az androgénekről ismert, hogy elősegítik a terminális szőrszálak vellus szőrszálakká történő átalakulását; ezért a keringő androgéneket csökkentő gyógyszerek, mint például a metformin, megváltoztathatják az androgenetikus alopecia progresszióját.9 Az idiopátiás tüdőfibrózis egérmodelljében a metformin megfordította és felgyorsította a fibrotikus folyamat felbontását a myofibroblasztok deaktiválása és apoptózisa révén.3 Ezért a metforminnak szerepe lehet A CCCA-ban.
2 betegünk látható hajnövekedést tapasztalt, amikor a metformin 10% – át lipodermben (PCCA, Houston, TX), A transzkután felszívódást optimalizáló krémet helyileg alkalmazták. Egyik sem tapasztalt telogén effluviumot a haj regrowth előtt. A vellus tüszők terminális tüszőkké történő átalakulása fontos a haj regrowth szempontjából; ezt azonban nem értékelték trichoszkópiával. A szisztémás metformin káros hatásai közé tartoznak a gyomor-bélrendszeri tünetek, mint például hányinger, puffadás, hasmenés, csökkent étvágy, és ritkán tejsavas acidózis és hipoglikémia. Egyik beteg sem szedett orális metformint. A lokális alkalmazás során szisztémás mellékhatásokról nem számoltak be. A betegek fejbőrszárazságot és irritációt tapasztaltak, ami helyi hidratáló vagy bőrpuhító alkalmazásával javult. A metformin dózisát, 10% – ot a gyógyszerészek ajánlásai alapján választották ki azzal a céllal, hogy minimalizálják a szisztémás felszívódást, miközben fenntartják a terápiás hatást. Lehetséges az adag növelése, ha a beteg reagál a helyi kezelésre, és tolerálja azt. A jövőbeni tanulmányok célja a vellus-terminális haj Arány számszerűsítése trichoszkópia segítségével a tartós javulás lehetőségének megértése. Nagy randomizált, kontrollált vizsgálatokra van szükség a lokális metformin CCCA-ban történő alkalmazásának lehetséges előnyeinek teljes megértéséhez. Javasoljuk annak további vizsgálatát előrehaladott CCCA-ban szenvedő betegeknél, akik nem reagáltak a szokásos terápiákra.